Ne ítélj elsőre!

 Szerző: Sue Patrik katerória: hellinger, lelki sérülések, önbizalom, terápia, Uncategorized 2 hozzászólás

Hányszor hallottuk, olvastuk már ezeket a sorokat…

Agyból tudjuk is, hogy tényleg a dolgok, személyek mögé kell nézni, és akkor meglátjuk és megértjük, hogy ki miért és hogyan viselkedik, reagál le eseményeket, szituációkat.

De emberek vagyunk. A lelkünk sok traumát, negatív élményt hordoz, és nincs mese, a régen elfeledett dolgokat bizony egy-egy ember felbukkanása vagy egy felkavaró esemény  felszinre dobja és mi a régi minták, emlékek alapján már kategórikus kijelentéseket teszünk.

Idén januárban a világ végén, a dzsungel szélén, egy  eldugott kis panzióban próbáltunk kedvesemmel elbújni a világ zaja elől, és feltölteni lemerülőben lévő érzelmi és fizikai raktárainkat.

A panzióban 3-4 naponta váltották egymást a vendégek, akik a világ legkülönbözőbb tájairól érkeztek.

A közös reggeliknél hihetetlenebbnél hihetetlenebb élettörténetek elevenedtek meg, és az étkezésnél feltálalt különleges trópusi ételek ízét most is a számban érzem, ahogy eszembe jut egy-egy vendég storyja, amit  ekkor mesélt el.

Egyik délután egy érdekes pár érkezett.

A férfi magas, vékony, a harmincas évei elején járhatott, a nő közel hasonló korú, és egy kicsit, mintha lassú vagy inkább furcsa mozgású lett volna.

Mindketten tokától-bokáig tetoválva voltak, fülükből, ajkukból piercingek kandikáltak ki…

Tegye szívére a kezét az, aki nem rémül meg egy kicsit attól, hogy vajon milyen emberek kerültek a paradicsom eme rejtett szegletébe?

A pár nem volt bőbeszédű, megérkezésük után azonnal nyugovóra tértek.

Az első közös reggelinél, amikor megkérdeztük őket, hogy mivel foglalkoznak, a fiú büszkén mesélt arról, hogy ő hivatalos és engedélyekkel rendelkező marihuana termesztő….

Ez dermesztő….többen le is fagytak az asztalnál, volt aki szó nélkül fel is állt és távozott…

Mi kíváncsiak voltunk. És hallgattuk a fiút. Az én angol tudásom még kissé foghíjas, de az olyan tisztán átjött, hogy ez a fiú rajong a növényekért. Teljesen átszellemülve, nagy gesztikulálások közepette tanított minket arra, hogy hogy tudjuk megismerni a növények lelkét. Igen, ő azt mondja, a marihuana él és annál jobb minőségű, minél több szeretetet és törődést kap fejlődése során. Ez a fiú éjszakánként beszélgetett a növényekkel. És a növények megsúgták neki, hogy mire van szükségük( jó az anyag, igaz?…)

És azt is elmesélte, hogy pár éve ismerkedett meg a barátnőjével, miután eladta a tetováló szalonját. Eladta, mert becsapták az alkalmazottai és ez neki nagyon fájt. A barátnője egy gyógyíthatatlan immunbetegségben szenved és ő minden pénzét és energiáját abba fekteti, hogy a szerelmét meggyógyíthassa.

És gondoskodik a közel 90 éves nagymamájáról is…

Orvosi marihuanát termeszt. Képes elutazni a világ legtávolabbi pontjára, hogy tudását fejleszthesse, hogy tanulhasson a termesztés tökéletesítéséről. Szájtátva hallgattuk, hogy a marihuana milyen vitaminokat és nyomelemeket szeret, hogy milyen földbe és mikor kell elültetni.És aratása után pihentetni kell, hogy a sokkot, amit az aratás okozott, ki tudja pihenni…

David Attenborough is megirigyelhetné ezt a fiút. Előadása lehengerlő volt.

Csillogó szemmel ,szenvedéllyel végzi  a munkáját és a pénzt, amit megkeres, a szerettei támogatására költi. Eszébe sem jut, hogy magára költse, hogy tartalékoljon….Mennyi önzetlen, tiszta szeretet volt/van ebben az elsőre risztó kinézetű férfiben!

És megkérdezte tőlünk, hogy ugye nem telik el nap az életünkben, hogy ne ölelnénk meg egymást? Ugye minden nap elmondjuk, hogy a legnagyobb ajándék az életünkben az, hogy szerethetjük egymás? Feltétel nélkül. Elvárások nélkül. És ugye élünk?

Itt elszégyelltem magamat…

Nem, én még nem merek úgy élni, ahogy szeretnék. Nem, én még nem merem megengedni magamnak, hogy élvezzem az élet minden pillanatát.

– Miért nem?-kérdezte a fiú tekintetét belefúrva az enyémbe. Zavartan piszkáltam egy kavicsot a lábammal, de a fiú nem hagyott.

-Kinek az életét éled?-

Láttam magam előtt a gyerekeimet, a kollegáimat, a betegeimet, a kedvesemet, barátokat, ismerősöket…

-Ki kért meg téged arra, hogy az ő életüket éld! Az élet rövid, észre sem veszed és elszállt….Honnan tudod, hogy holnap reggel felébredsz-e még? Semmi más nem számít, csak hogy szeress! Szeresd magadat, és szeresd a világot! Mert minden napnak megvan a maga csodája!Ne burkolózz bele a problémáidba, az van mindenkinek. Nézz fel az égre és örülj a napsütésnek! Hajtod a munkát, a pénzt? Miért is? Az élet legcsodálatosabb dolgai ingyen vannak: a szeretet, az ölelés, a mosoly, a napfény!-

Hogy elfelejtjük ezeket a mókuskerekek hajtása közben!

De mindíg jön valaki, aki figyelmeztet: állj meg! És gondolkodj el: szerettél ma már?

 

 

 

 

 

Sue PatrikNe ítélj elsőre!

2 hozzászólás

  1. Csécs Marcsi
    Válasz

    Köszönöm, hogy ma is olvashattam, és hogy tanultam megint,köszönöm!

  2. Szilvi
    Válasz

    Fantasztikusan megindító történet.

Szólj hozzá