És most erre a választ a könyvem egy újabb részletében szeretném megmutatni.
“Susan leült a kis viskó bejárati lépcsőjére, könyökét térdeire helyezte, állát pedig mindkét kezével megtámasztotta és mosolygott. Fürdött ennek a napnak a gyönyörűségében……..és mivel ma vasárnap van, ma nem jönnek látogatók, betegek…..ma foglalkozhat magával…
Hirtelen eszébe ötlött, hova is lehetett nagymama és Méry. Még egyszer elnézett az út irányába , amerre Steven távozott…..még intett neki, pedig már rég eltűnt….és elindult megkeresni őket.
A kert egy kieső zugában lelt rájuk…..Mery éppen a jóképű tejes fiúról mesélt nagymamának. Annyira belemerült, hogy nem hallotta meg Susan halk lépteit. Nagymama látta, hogy közeleg, de még a tekintetét sem vette le unokájáról. Susan egy hirtelen mozdulattal Mery mögött termett és mint a gyerekek az ovódában, iskolában, hátulról kezeivel befogta barátnője szemeit egy-na ,ki vagyok?-felkiálltással.
-Jaaajj, leesek a székrű’’!!! Így megrémíteni…..-zsörtölődött magában, de azért beismerte, már ideje, hogy visszakapja az ijesztgetéseket, amiket eddig Susannal művelt.
-Na hadd’halljak arról a legényről én is!- évődött vidáman.
-Szerintem neked sokkal több mondandód lenne!- kajánkodtt Méry.- Órák óta ki sem dugtátok az orrotokat!- nézett kérdőn.
-Nocsak, mán’ meg mégiscsak fontos lett az idő?- és farkasszemet néztek. Aztán nagyot kacagtak, és átölelték egymást.
Nagymama boldogan nézte őket. Tudta, érezte, hogy hamarosan itt az ő ideje a távozásra…..Nyugodt volt, mert tudta, a lányoknak már szinte minden tudását átadta………..és azt is tudta, hogy hasznosítani is fogják .Tisztelettudó, jól nevelt lányok………és bár látta a jövőjüket, tudta, nem mondhatja el nekik. Az örömöket, a tragédiákat, a bánatot nekik is meg kell tapasztalni, mert csak a saját tapasztalataink által nyert tudás az, ami mélyen bevésődik a tudatalattiba és ennek emlékét viszi magával a lélek évezredeken át.
Látta, hogy a két lány útjai hamarosan elválnak majd, de sosem fognak megfeledkezni egymásról, mindíg tudni fognak egymásról, és ott lesznek egymásnak.
Susan hirtelen nagymamára nézett és kérte,meséljen még nekik a szerelemről……itt hagyták abba, amikor Steven megérkezett.
És milyen érdekes:ahogy Steven betoppant, mintha az érzés, amiről nagymama mesélt: megelevenedett volna. Színt kapott, szinte formát is öltött és ragyogott közöttük!
-Szerelmesnek lenni úgy, hogy mindkét ember ugyanúgy szereti egymást, a legfelszabadítóbb érzés. Minél jobban szeretsz, annál jobban szárnyalsz, annál szabadabbnak érzed magadat.
Mert az igaz szerelem és szeretet elenged…….innen a közhely:szeretlek annyira, hogy el tudlak engedni…..igen,mert sokkal fontosabb nekem a te boldogságod, mint az enyém.És én még jobban érzem magamat, ha te boldog és kiegyensúlyozott vagy. És azt is tudom, hogy ha fizikailag távol is van, nem vagyok szomorú, mert itt van a szívemben. Érzem őt. Velem van mindíg és mindenhol. Tudok általa és vele fejlődni. Nem a fizikailag együtt töltött órák mélyítik el a kapcsolatot, hanem az az útmutatás egymás felé, hogy megtaláljuk és élvezzük saját igazságunkat.
A társadalom elvárja, hogy ha két ember egymásba szeret, akkor házasodjanak össze, nemzzenek gyermekeket, és mindíg mindenhova együtt menjenek és így ez egy boldog család. Attól még jó feleség valaki, mert néha elmegy a barátnőivel moziba vagy egy kávé és sütemény mellett beszélgetni. Egy férfi is lehet jó apa, mert néha sörözget a barátaival, vagy kártyázik, sakkozik.
De az emberek amint meglátnak egy kis rést a családi életen, amiről úgy ítélik, hogy itt bizony komoly bajok vannak, nos ott belelépnek ebbe a kicsiny résbe és egy jó nagy hasadást csinálnak belőle…..és aztán harsogják, hogy ugye, ugye, erre bizony voltak már utaló jelek!
-A pletykáról beszélsz nagyi?-kérdezte Mery
-Igen, én az ördög nyelvének tartom.A Biblia azt írja:”ne ítélj, hogy ne ítéltess!”……Milyen jogon szólnak bele emberek egymás életébe? Milyen jogon osztják az okosságokat, bölcsességeket? Istennek van csak joga ehhez! És milyen jogon tesznek embereket felelőssé azért, mert valami nem működik az életükben .Mit hallasz? Miatta volt, mert az a koszos szuka elszerette őt tőlem…….Álljunk csak meg! Az én viselkedésem miatt ment a másik nő karjaiba….ha én úgy szeretem őt, ami mindkettőnknek jó, neki eszébe nem jutna más nő karjaiban keresni a boldogságot! Ahhoz, hogy az életünkben változások legyenek, először nekünk magunknak kell megváltoznunk:”ahogy benn,úgy künn”. Ha nem működik egy kapcsolat, az bizony miattam van!Minden esetben!
-De ha valaki iszik, veri a családját, akkor az asszonynak miben kell változnia?-szólt halkan Susan.
-A szenvedélyekbe való elmerülés mindíg menekülés. A társ valószínűleg énünknek azt a részét irritálja, amit nagyon nem szeret magában és inkább elmenekül a valóság elől. Ilyenkor el kell gondolkozni, mi az, ami miatt korholni szoktam, ami miatt veszekszünk…..mert az bizony mindkettőnkben bennünk van…és ha az egyik változik, a másik vele együtt fog…..mégpedig úgy, hogy szinte észre sem veszi. Ok nélkül nem vonzunk be semmilyen eseményt az életünkbe. Bevonzzuk, mert dolgunk van vele. És párt is olyat vonzunk, aki tükröt tart elénk, és az a dolgunk, hogy meglássuk benne, miben kell változnunk. El is futhatunk előle, de a következő társ csak másképp fog kinézni. Az általa tartott tükörben ugyanazt fogjuk meglátni. Ilyenkor mondják, hogy nincs szerencsém, mindig ugyanaz lesz a vége…..ez sem különb a többinél, meg a minden férfi(nő) egyforma….csak a csomagolás változik. Persze, mert belül ugyanaz maradtál.
-Na jó, ezt felismerem.De akkor hogyan és milyen irányba változzam?-értetlenkedett Méry.
-Mindíg apró lépésekben. pl.ha eddig az volt a szokásod, hogy veszekedtél a kedveseddel a szanaszét szórt ruhák miatt, és persze semmi eredménye nem volt a veszekedésnek, akkor legközelebb ülj vele szép csendben beszélgetni és mondd el neki, hogy bizony neked ez nagyon kellemetlen, hogy szóvá kell tenned, de zavarnak a szétszórt ruhái. Lehet, hogy először nem fogja hallani. Nem azért, mert süket, hanem mert ez számára egy értelmezhetetlen dolog. Nem baj, ezt a beszélgetést többször is meg lehet ismételni, de soha ne térj többé vissza a veszekedéshez. Meg fogod látni, egy idő után sokkal kevesebb lesz a hánykolódó ruhanemű.
-Ha ez ennyire egyszerű, miért nem így élnek az emberek?-most Susannon volt az érdeklődés sora.
-Mert otthon is így látták.Így viselkedett a mama, a nagymama…..sokat számít ám az otthoni neveltetés, a családból hozott szokások és törvények.
-De én nagyon sok dolgot tudatosan másképp csinálok, mint anyám, mert én még emlékszem, hogy milyen fájdalmat tudott okozni némely megnyilvánulása.- szólt Susan.
-Igen, kislányom,mert te mondtad, te TUDATOSAN odafigyelsz, de másokat csak a saját önző érdekeik vezetik, mit sem törődve avval, hogy ez a másiknak jó-e vagy sem.-
-Ezek szerint a szerelemre is oda kell figyelni?Akkor hol van a szív szava?Felülírja az okoskodásom?- ez nem nagyon tetszett Mérynek.
-Igen, oda kell figyelni , de úgy , hogy összehangolod az érzéseket az értelemmel…….már , ha szeretnéd, hogy ez a kapcsolat tényleg egy ajándék legyen az életedben.És ne engedd, hogy megszokássá váljon:legyen minden találkozás egy ünnep!A szürke hétköznapokat így lehet ünnepnapokká varázsolni.A lopott órák perceit a világ legdrágább kincsévé tenni!-
-Nagymama!Hogy lehet mindíg figyelni?Ez nagyon fárasztó ám……-sopánkodott Méry.
-Egy idő után a minden napjaid része lesz, és észre sem veszed. És ha mégis elfáradsz, nos ilyenkor kell egy kis egyedül lét…….valahol feltöltődni….valami olyasmit csinálni, ami új energiákkal tölt fel, hogy aztán megújultan újra tudd boldogan élni az életedet.-
-Te mióta élsz egyedül nagyi?-tette fel azt a kérdést Méry, amit már oly régóta szeretett volna.……
-Az idejét sem tudom……-nézett rá elmélázva nagymama.
-De hát te egy gyönyörű asszony voltál mindíg…..csalódtál a férfiakban? Mert nem élhettél a nagyapámmal?-
-Nagyapád egy nagyon híres, gazdag család sarja volt. Szóba sem jöhetett egy cigánylánnyal való házasság. Nem is éreztem volna jól magamat, ha miattam kitagadták volna…..Nem, nem csalódtam .Én akkor úgy gondoltam, hogy ilyen csodálatos férfi , ilyen szép szerelem nincs több a Földön…..ezért hát nem is kerestem. Most már én is tudom, hogy a boldogság bennünk van , és ha hagyom és kitárom a szívem kapuját, akkor megkaphatom többször is az életben.De mire erre rájöttem, megöregedtem…….-
-Ezek szerint többször is lehetünk szerelmesek?-
-Azért, mert nem sikerült egy kapcsolat, nem jelenti azt, hogy a következő nem lesz jó. Addig marad két ember egymás mellett, amíg fejlődnek egymás által. Ha csak az egyik fejlődik, már nincs meg a harmónia, ilyenkor, ha a másik nem akar felzárkózni, engedni kell….az ő lelke ennyit bír el…..
Nehéz döntések ezek……de az esélyt mindíg meg kell adni!-
Susan nagyot sóhajtott, ránézett nagymamára és kíváncsian kérdezte:
-Mit csinált volna másképp az életében?-
Az idős hölgy elmélázott, majd huncutul kacsintott:-megtanultam volna „biciglizni..”-
Erre mindenki önfeledten nevetni kezdett. Fogták a hasukat és nagyokat hahotáztak……..majd csendben , saját gondolataikba mélyedve üldögéltek még, élvezve a tavaszi Nap éltető melegét.”