Az első családállításról szóló blogomban említettem, hogy az első és legfontosabb téma:helyem a családban.
Azt gondoljuk, hogy ha egy családban sok a szeretet és megfelelően szeretünk valakit, az már elegendő ahhoz, hogy a családi konfliktusok, problémák megoldódjanak.A tapasztalat azt mutatja, hogy legjobb szándékunk ellenére ez bizony nem így van.A szeretet mellett szükség van még másra is, azért, hogy a szeretet sikeres legyen.
A szeretet rendje az, aminek megértése és követése nélkülözhetetlen.
Sokféle rend van és a lélek bugyraiban elbújva nehezen ismerhető fel.Ráadásul a régi rossz tapasztalatok, csalódások, aggodalmak és vágyak el is takarják ezeket.Komoly és kitartó munkával azonban sorra tárulnak fel a szeretet rendek.
Az első és legfontosabb szeretet az,ami a szülők és gyerei(k) között van.
A gyerek a szüleitől kapja az életetHa sikeres akar lenni az életében, akkor a szülőket el kell elfogadnia olyannak, amilyenek.Egy gyermek maga a szülei.Szüleink elismerése mély és alapvető mozzanat, ami magába foglalja az elkötelezettséget az élet és a sors iránt.
Energiával tölteni csak a saját szüleink tudnak.
Hányszor hallunk olyan mondatokat:bárcsak más lenne az apám vagy az anyám…miért ilyen okoskodó, tudálékos, szigorú, nem törődöm, alkoholista…és még sorolhatnánk a jelzőket.
Azok, akik így gondolkoznak, vagy beszélnek, azok elfordulnak az élettől, sikertelenek, depressziósak, támasz nélküliek lesznek, nem találnak lelki békét.
Amikor világra jövünk, mindkét szüleink tulajdonságait hordozzuk.Igen , a jó és rossz tulajdonságokat egyaránt.
Olyan nincs, hogy csak a jót fogadom el tőlük, a rossz tulajdonságaikat nem akarom látni sem, átvenni meg pláne.
Nem is kell átvenni, csak el kell fogadni:ők ilyenek.Ők is a szüleiktől hoztak dolgokat, ők pedig az ő szüleiktől.
Ha elfogadjuk a szüleinket olyannak, amilyenek, akkor az élet teljességét fogadjuk el.
Igen, egy aranyos , kedves anyukát és apukát elfogadni nagyon könnyű, de mi van azokkal, akik ütik-verik, kínozzák, éheztetik gyermekeiket?Akik pokollá teszik gyermekkorunkat?
Ha egy terápia során feltárul a szülők traumája, megértjük a háború okozta borzalmakat, a hányatott és számkivetett sorsokat, megláthatjuk, hogy szüleink miért viselkednek úgy, ahogy.
És akkor már könnyebb elfogadni, hogy nem tudtak többet adni nekünk.Ők sem kaptak többet a szüleiktől…
De nekünk számtalan lehetőségünk van a fejlődésre, lelki munkára, hogy a mi gyerekeinknek
már sokkal többet tudjunk adni… 
3 hozzászólás
Nehéz az elfogadás,ha nem akarod-nem tudod a másik felé megnyitni a lelkedet,hogy a magad gondolatai-érzései és az ő gondolatai-érzései találkozhassanak és kölcsönösen segítsék a megértést.Amíg nem jutunk el erre a szintre,addig a másik hiába próbálkozik ,nem tud megérteni,csak találgat-és ez nem mindig sikerül,hiszen a maga gondolkodásával próbál egy másik ember gondolataiba látni.Ezért a szeretet csak ott szunnyad a mélyben és vár,hogy megtalálják.Jó lenne eljutni egy ilyen segítőhöz,aki mintegy kapocsként összerakná ezt,dehát ez megint csak vágyálom,míg csak az egyik fél nyitott rá.
Az a legfontosabb, hogy ahhoz , hogy a másik fél megváltozzon, először nekünk kell változnunk.Mi csak a saját gondolatainkért, a saját életünkért vagyunk felelősek, a másik gondolataiba nem láthatunk bele, azt nem váltotathatjuk meg.Nekünk kell dolgoznunk magunkon és a külvilágunk szép lassan változik.Elvonulnak a felhők és kisüt a Nap.Hogy a másik fél velünk tart, vagy sem, az is az ő döntése.
Valahogy nem akar összejönni ez a csak a sajátért vagyok felelős,mindíg visszacsúszok oda,hogy együtt,és ő,és mi .Próbálok haladni az úton,de buckákon újra és újra megbotlok,elesek.