Manapság népbetegség lett.Hogy mi is ez a betegség?
Kezdeném a wikipedia meghatározásával, ami a köztudatben igy terjedt el:”Az allergia az immunrendszer egy túlzott reakciója olyan anyagokra, melyek normális körülmények között semmilyen választ nem váltanak ki a szervezet részéről. Az ilyen anyagokat allergéneknek nevezzük, ilyenek például a pollen, állati szőrök, atkák,penészspórák, különböző állatok mérgei, mikroorganizmusok, élelmiszerek, gyógyszerek, vegyszerek, nehézfémek stb.
Az allergia az első típusa a túlérzékenységi reakcióknak, mely úgy jön létre, hogy az allergén kapcsolódik az IgE molekulához, mely előidézi a masztociták és bazofilek degranulációját. Az így felszabadult anyagok (citokinek, interleukinek, hisztamin,prosztaglandinok) gyulladást váltanak ki a szövetekben.
A tünetek nagymértékben változnak attól függően, hogy milyen szervben történik az allergiás reakció. Így azok az allergének, melyek levegő által terjednek (mint például a pollen vagy az atkák) a légutak és a szem szaruhártyájának a gyulladását okozzák. Ilyen a szénanátha (allergiás rinithis), mely az orrnyálkahártya megvastagodását, orrváladékozást, tüsszentést, a szem irritációját,könnyezést okoz. Ha az allergén bekerül a tüdőbe, asztmás tüneteket is okozhat: nehézlégzés, köhögés, sípolás (wheezing). Ha az allergén az emésztőrendszerbe kerül a következő tünetek jelentkezhetnek: hasüregi fájdalom, hányinger, hányás, puffadás,hasmenés. A bőrön jelentkező allergiás reakciók, mint az ekcéma vagy az urticaria bőrpírrel, duzzadással járnak.
Súlyosabb esetekben a reakció nem marad lokalizált és az egész szervezetre kiterjed, ún. anafilaxiát okozva. Ebben az esetben az immunsejtekből rövid időn belül nagy mennyiségű kémiai mediátor szabadul fel, ami sokkos reakcióhoz vezet. Ez az állapot, kezelés nélkül (esetenként kezeléssel is) halálhoz is vezethet.
Több eljárás is létezik az allergia kimutatására, de alapvetően két típust különböztetünk meg: provokációs tesztek és vérvizsgálatok. A provokációs tesztek során kis mennyiségű allergénnel vagy allergén-kivonattal hozzák kontaktusba a szervezetet, általában a bőrt. Érzékeny egyéneknél meghatározott időn belül helyi reakció jelentkezik. A vérből általában az össz IgE mennyiségét szokták kimutatni. Ez azonban nem mindig megbízható, mert más betegségekben (parazitás fertőzésekben és bizonyos hematológiaibetegségekben) is megnőhet az IgE szintje. Ezért pontosabb, ha az allergén-specifikus IgE-t mérjük, tehát azokat az IgE molekulákat, melyek az allergénnel kapcsolatba lépnek. A vérből kimutatható még az eozinofilek által termelt fehérje (asztma kimutatására) és a masztociták által felszabadított triptáz.”
És folytatnám a családállítás szempontjából:
Allergia és asztma Bert Hellinger szerint
Az asztma és az allergia hátterében sokszor az apához vagy az anyához való kötődés kialakulásának megszakadása áll. A szülőktől való korai elválasztás – például hosszantartó kórházi kezelések miatt – a kötődés megszakadásához vezet. A csecsemő “dühös”, mert úgy érzi, a szülei “cserbenhagyták”. Ez a düh a kórház elhagyása után sem múlik el. Az érintettek gyakran még felnőtt korukban is haragszanak a szüleikre, különösen az édesanyjukra, és a párkapcsolatban is gyakran nehézséget jelent a számukra a közelség elfogadása. A lelki közeledés hatására a régi sebek minduntalan felszakadnak, és ebből adódóan az illető menekül bármilyen kötődéstől. Még ha valaki élete első éveit rokonoknál tölti is, ez akkor is a szülőkhöz való kötődés sérülését eredményezi, ami szorongást vált ki.
Hellinger családállítási eseteiből idéznék fel néhányat:
Az asztma egészen más, bizonyára nem tipikus kiváltó okát tapasztaltam egy Jonathan nevű férfi feleségének esetében:
Marianne több mint tíz éve szenvedett asztmában. Az állapota feltűnően romlott, ezért még a munkáját is fel kellett adnia. Jonathan már beletörődött, hogy örökké hallania kell felesége köhögését és hörgését. Ez annál is inkább fájdalmasan érintette, mivel gyermekként szemtanúja volt, hogy szeretett öccse belefulladt egy emésztőgödörbe. Egész életében kínozta az önvád, amiért nem tudott segíteni neki. Azért is bűnösnek érezte magát, mert ő életben maradt, a testvére pedig meghalt.
Jonathan ugyanazt a tehetetlen dühöt érezte a felesége betegsége miatt, mint annak idején öccse halálakor. Felesége minden egyes fuldoklásra emlékeztető köhögése érzékenyen érintette, és fájdalommal töltötte el. Egy családfelállítás alkalmával Jonathan több mint hatvan év után békét kötött a testvérével.
A családfelállítást követő hónapokban, amikor Jonathan egyedül vett részt a csoportban, felesége teljesen felgyógyult. Jonathan egy levélben megírta nekem, hogy mind a ketten újra és újra elálmélkodnak ezen a csodálatos gyógyuláson. Mint írta, számukra is világossá vált, hogy az asszony már a házasságuk elején megpróbálta átvenni tőle ezt a nehéz terhet, így alakult ki nála fokozatosan az asztma és a fulladás.
Vagy például a következő eset:
A nővérek engedélye
Olykor csak az egyik szülő beleegyezésére van szükség, hogy a gyermek a mellőzött szülőt is teljes mértékben elfogadhassa, azonban előfordul néha, hogy a testvérek jóváhagyására is szükség van. Ezzel kapcsolatban szeretnék felidézni egy régmúlt családfelállítást. Elena, akinek gyermekkora óta életveszélyes asztmája volt, két nővérével együtt érkezett a családfelállító szemináriumra. Amikor Elena felállítása megtörtént, kiderült, hogy a gyermekek anyja lehetetlenné tette az apához való közeledést, különösen a legfiatalabb lány számára – a testvérek sokat rivalizáltak és féltékenykedtek egymásra.
Az anyán látszott, hogy teljesen elvesztette a tájékozódó képességét, végül eltávolodott a családjától és egy régebbi partnere mellé állt. Onnan szólította meg Elenát:
– Örülök, hogy odamégy apádhoz.
Az Elenát megjelenítő nő boldogan omlott édesapja karjába, és sírva hajtotta a fejét a mellére. Ezen a ponton megtalálta a helyét és mélyeket lélegezve, boldogan ölelte az apját. Aztán felpillantott a nővéreire, akik még mindig a székükön ültek, és nézték a történteket. Ők is mosolyogtak, és örültek legfiatalabb testvérük boldogságának. Az asztmás Elena azt mondta nekik:
– Gyermekkoromban végig azt hittem, hogy haragudtok, amikor odamegyek apuhoz.
Most a két nővér is a helyére került a családfelállításban. Meggyőzően biztosították a fiatalabbat:
– Nagyon örülünk annak, hogy odamész apuhoz!
Az újbóli szeretetteljes megerősítés után Elena ismét apja felé fordult, és most még mélyebben, még szabadabban lélegzett az oldalán. Végül őszinte köszönetét fejezte ki anyjának, apjának és nővéreinek.
De még sorolhatnám:
Gyermekként egy évre túladtak rajta
Magda tizenöt éve szenvedett az asztmájától. Főleg reggelenként, felkelés után érezte magát rosszul. Arra a kérdésre, hogy gyermekkorában élt-e külön az édesanyjától, elmondta, hogy négyéves korában egy évig a nagyszülőknél lakott. A családi körülmények szükségszerűvé tették az elválást. Mivel a nagyszülők nagyon messze laktak, ezért Magda egy évig nem látta a szüleit. Miközben erről beszélt, egy kicsit remegett a hangja. Amikor aztán egy év elteltével ismét hazakerült, már született egy kishúga:
– Ez sokként ért. Végre a szüleimmel lehettem, mégis a kistestvérem játszotta a főszerepet!
Felállítottuk az anyát, aztán egy nőt, aki az asztmát képviselte, valamint Magdát, aki nyomban felvette saját szerepét. Magda, az asztmával a háta mögött, az anyjára nézett. Arca szomorú volt.
A terapeuta így szólt hozzá:
– Mondd az édesanyádnak: “Te és apu akkoriban nagyon hiányoztatok nekem.”
Magda letérdelt az anyja elé, és a szemébe nézett. A terapeuta felszólította:
– Képzeld el, hogy újra négyéves vagy! Most négyéves vagy!
Magd keserves sírásra fakadt. Anyja elszomorodott, és megsimogatta a gyereket.
– Itt vagyok! – mondta Magdának.
A terapeuta azt az utasítást adta, hogy az anya szorítsa magához a gyereket. Sokáig ölelték egymást, és mindketten könnyeztek.
Magda édesanyja mellére borulva újra és újra mélyen beszívta, majd kifújta a levegőt. Azt mondta még az anyjának:
– Aztán hazajöttem, és itt volt a húgom!
Megint zokogni kezdett, és az édesanyja ismét megvígasztalta és megsimogatta.
Az asztmát megszemélyesítő nő már anya és lánya találkozásakor elszigetelődött, és kilépett a szerepéből. Később elmondta, hogy fölöslegesnek érezte magát, amikor Magdát magához szorította az édesanyja.
A következő szemináriumi nap reggelén Magda boldogan újságolta, hogy ébredéskor semmilyen asztmára utaló panasza nem volt.
Saját tapasztalataimból is tudok nektek példát hozni.
Idén egy fiatal férfinak állítottunk asztmájára.Az állítás során apa nevetve mondta a fiának, hogy ő bizony egy véletlen malőr következménye lett, történetesen egy kiszakadt óvszer miatt fogant, egyik szülő sem készült fel a fogadására, az apa akkoriban sorkatonai szolgálatban volt. A fiú ahogy nézte és hallgatta apját, egyre feszültebb lett, fejére húzott egy sapkát!Torkán megdagadtak az erek és egyre nehezebben vette a levegőt.Apja cinikus megjegyzésétől, idézem:-Fiam!Te mindössze egy cottonszökevény vagy!-a fiú térdre rogyott és keservesen zokogott, és ez a zokogás egy asztmás rohamig fokozódott.
Miután apja kimondta neki :-a fiam vagy!Életemben most először látlak igazán, úgy, mint a fiamat!És nagyon örülök, hogy fiam született!Büszke vagyok Rád!-a fiú letépte a fejéről a sapkát(mintha jelképesen a fejére húzott cottontól szabadult volna meg) és boldogan mosolyogva mondta:-látlak téged apám!És végre úgy látlak, hogy nem fulladok meg közben:KAPOK LEVEGŐT!-és boldogan ölelték egymást.
Azóta tünetmentes…
