Allergia 2.0

 Szerző: Sue Patrik katerória: Uncategorized szólj hozzá

Huszon évvel ezelőtt, amikor a szakvizsgámra készülődtem, nagyon aggódtam, mert a vizsgabizottság elnöke a Bőrklinika klinikai gyógyszerész professzorasszonya volt.

És nem a szociális érzékenységéről volt híres…

Az egyetemen  sok bőrgyógyászatot pedig nem hallgattunk…A kezeléséről pedig a másik felét…

Körzeti orvosunknak (akinek 11 szakvizsgája volt, többek között bőrgyógyászatból is ) beszéltem aggályaimról, ő pedig azt mondta nekem, megtanít engem a bőrgyógyászatra.

Futottam tollért, papírért, ő pedig diktált:3  féle  bőrbetegség van: 1 .Luesz ( vagyis a  szifilisz kezdeti szakasza ), 2. Tabesz(ez a szifilisz késő szakaszában alakul ki, gerincsorvadás , “senyvedés”) és a 3. az istentudjamiez”,  latin nevén:atópiás dermatitisz…..

Nagyon jó humora volt az orvosnak, vártam, hogy  lesz-e  a komoly folytatás , de  ő ezek után mondta, menjek haza, és tegyem magamévá  a hallottakat….

Nagy kérdőjelekkel a szememben néztem rá, ő pedig dolga végeztével felkapta táskáját és indult haza.

-ENNYI?-kérdeztem tőle meglepetten.

-Mára vége a rendelésnek.Tanuljon…-azzal otthagyott.

A 27 év alatt azóta számos  ismeretre tettem  szert, és most már tudom, hogy nagyon sok bőrbetegség allergiás eredetű.Pl.

Ekcema

A hám allergiás alapon létrejövő gyulladását az okozza, hogy az allergiát okozó anyag (allergén) kívülről vagy belülről a bőrbe kerül. Lehet akut, vagyis gyors lefolyású, spontán gyógyulásra hajlamos, vagy krónikus, amikor a spontán gyógyulás esélye kicsi.A leggyakoribb bőrbetegségek egyike, bőrgyógyászati rendelésen a betegek 15-25%-a emiatt jelenik meg.

Mely anyagok okozzák leggyakrabban az ekcémát?

Magyarországon a 3 leggyakoribb: illatanyag, króm, kobalt.
Gyakori a nikkel, gumi, formalin, fekete festék allergia is.

Az ekcéma fajtái és látható tünetei

Kontakt: az allergén bőrrel való érintkezése (pl. óraszíj) helyén pici hólyagok, vörösség, nedvedzés, majd hámlás.

Mikrobás: oka külső mikrobás provokáció, vagy belső gyulladásos góc (fogászati, gégészeti, nőgyógyászati, epe- stb.). Egy vagy néhány elszórt, kerek, gyulladt plakk hólyagcsákkal.

Diszhidrózis: az ujjak szélén, tenyereken és talpakon hólyagcsák. Visszatérő nyári betegség, a verejtékezésnek is szerepe van benne.

Szeborroeás: az arcon, szemöldökön, fejbőrön vörösség, hámlás. A túl zsíros bőrön túlszaporodó sarjadzó gomba (Malassezia furfur) provokálja.

Atopiás: általában csecsemőkorban kezdődik. Bármely testtájat érinthet, de a hajlatokban a leggyakoribb: először nedvedzés, hólyagcsák, majd száraz, hámló, kivakart, megvastagodott bőr.

Milyen szubjektív tünettel jár az ekcéma?

A viszketés általában jelentős, de hiányozhat is (pl. szeborrea).

Mi az ekcéma kezelése?

Belsőleg allergia ellenes gyógyszerekkel és szteroiddal, külsőleg szteroid és zsírozó, ill. fertőtlenítő kenőccsel, krónikus esetben szaruoldó, kátrány, fénykezeléssel. Utóbbival főleg az atópiás betegeket gyógyítjuk: UVA1, UVA-UVB, szinkron balneofototerápia.

 

 

Csalánkiütés (urtikária)

Bőrbetegség

A bőr alatti szövetek hirtelen megduzzadása. Létrejöhet kisebb-nagyobb piros foltok (ez a tulajdonképpeni csalán) vagy mély ödéma formájában. Az egész szervezetet érintheti a reakció. A leggyakoribb bőrbetegségek egyike, az emberek legalább 1/3-ának van életében legalább egyszer csalánkiütése. Legtöbbjüknek soha nem ismétlődik meg. Néhány betegnél visszatérő lehet, ritka esetben hónapokig, évekig eltarthat – ez a krónikus urtikária.
Nem minden csalánkiütés allergiás eredetű, pl. egy részét külső tényezők (mechanikai, hő stb.) provokálják, ezek a fizikai urtikáriák.

Leggyakoribb okai

Ételallergia, gyógyszer, fertőzés, gyomorbetegség (savtúltermelés, fekély).

Tünetek

1. Az egész testen elszórt kis rózsaszín foltok, vagy nagyobb karéjos, gyűrű alakban kiemelkedő fehéres-rózsaszín foltok.
2. A szemhéj, ajak, nyelv, kézfej megduzzad.
3. Hányás, hasmenés, ájulás, légúti duzzanat miatt fulladás

Viszket-e a kiütés?

A viszketés nagyon erős, krónikus esetben csökken.

Kivizsgálás

A tünetek megtekintésén túl a kórelőzmény gondos felvétele, ételek, gyógyszerek, gócok és a gyomor-bélrendszer vizsgálata. Krónikus esetben autológ próba (saját szérum bőrbe fecskendezése), pajzsmirigy-hormonvizsgálat, vérből történő allergológiai, illetve immunológiai vizsgálat, táplálék-adalékanyagok orális provokációs tesztje. A potenciálisan veszélyes provokációs tesztek végzése intézeti körülmények között szükséges.

Kezelés

Legjobb kezelés az ok elkerülése! Senki ne fogyasszon olyan gyógyszert, ételt, melyre allergiásnak bizonyult. Belsőleg antihisztaminnal, szteroiddal, antimikrobás szerekkel, gyomorvédő gyógyszerrel kezeljük, a külső kezelés hatástalan. Akut csalánkiütésben nagyon fontos a diéta (tea, keksz, krumpli), amíg a beteg tünetei fennállnak.

 

 

De mi ezeknek  a bőr tüneteknek a lelki oka?

A bőr lelkünk előnyben részesitett szinpada.A bőrbetegség a belső egyensúly hiányára hívja fel a figyelmet.A bőr a lélek tükre.Ha tenyér nagyságú, nagy sávszerű foltok jelennek meg, amiket olykor barnás keret vesz körül,és  többnyire arc-nyak-végtagok érintettek és a tünetek:viszketés, pikkelyes és nedvedző bőr,ami szociális szempontból is gondot jelent a beteg számára:a háttérben gyakran elfojtott agresszió áll.Nem biztos, hogy  csak saját agresszió, az is lehet, hogy  a szülő előző partnerének a dühét tesszük magunkévá.Akit általában rossz bánásmódban részesítettek annak idején.Szükséges annak a partnernek az áldása, mert a korábbi partner rovására kapta az életét, apa soha nem tudta a lányának tekinteni, hanem a jegyest látta benne.

Tükrözheti a szülők párkapcsolati dinamikáját is.Minél dühösebb az egyik szülő a másikra, annál jobban viszket a gyerek.Tükrözheti a szülők szerelmi életét is(pl.a szülők  elválnak, és a lány el akarja csábítani anya új férjét, azért , mert a lány ragaszkodik apához, és ezért testi tüneteket mutat. Meg kell keresni, hol van a  családban agresszió, a gyerekre irányuló rossz akarat.Megtalálva áldássá kell változtatni a gyermek életében.

 

Nézzük:milyen magyarázatokkal szolgálnak még a családállítások evvel a témával kapcsolatban?

 

Nem lehet, hogy félünk az intimitástól, és ha ilyen tüneteket produkálunk, akkor nem fog hozzánk érni senki sem…?

Félelem az érintéstől

 

Nemrégiben egy nagyon kedves fiatal hölgy kért állítást ebben a témában.A kérdése a következő volt:-Kinek a szégyenfoltjait hordozom?…-

Állításkor mindíg azt keressük, ki hiányzik a rendszerből, ki nincs a helyén, vagy kinek  a helyén áll…

És a mező gyönyörűen mutatta meg a képeket: anya egyik rokona, a nagybácsi homoszexuális volt, emiatt a család kitagadta.Senki nem beszélt a család “szégyenéről”, de ő kliensünk testén megmutatta:ő is a családhoz tartozik.Az állítás során ki lett mondva:-látlak Téged!A családhoz tartozol!Hozzánk tartozol!.-és meghajoltak a család tagjai a sorsa előtt…

És a folt csak volt…

 

 

 

 

Sue PatrikAllergia 2.0

Szólj hozzá