Vizsga

Mi jut eszedbe erről a szóról kedves olvasó?Milyen emlékképeket idéz fel Benned?És főleg: milyen érzéseket?Félelmet?Szorongást?Szeretnél jól megfelelni?Mi lesz , ha sikerül?Boldogság,Szárnyalás?És mi lesz , ha nem?Megszégyenülés, csalódás?…

Hétvégén , szombaton harmadmagammal vizsgáztam, családfelállításból.

Két év igen kemény önismereti és pszichológiai munkája van mögöttem, mögöttünk.

Csodás csapattá verbuválódtunk össze, és a vizsga előtti este , olvasgatva a tételeket , elmorfondíroztam magamban:52 évesen még iskolapadba ülök.Minden héten ott vagyok a foglalkozásokon, együtt sírok-nevetek a kliensekkel, és hallgatom a környezetem intelmeit-:mi a fenének tanulsz még?Nincs elég papírod már? Vagy:-én nem járnék ilyen helyekre, hogyne, kitárulkozni mások előtt?És utána sírsz, felborul benned valami? Te tényleg nem vagy normális.-

Szinte mantráztam magamban:-“Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A “kis” emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz.”

/Mark Twain/

Aztán tovább gondolkodtam:igen, a magunkkal való foglalkozás, amikor szembe állunk a tükörrel, és egy terápia segítségével megismerjük igaz önvalónkat, döbbenetes , néha  ijesztő képet mutat.-Én tényleg ilyen vagyok?Én tényleg így gondolkozom?-…

De látom azt is, hogy, mit hoztam az őseimtől, a családomból….Igen, megjárták a háborút, elvesztettek vagyont, egészséget, némelyek otthagyták a tisztességüket, feláldoztak szerelmet, hűséget, karriert…és az ő veszteségeik, örömeik, bánatuk, mind-mind itt feszül az én életemben…

És számos állításon keresztül láttam sorsokat, tragédiákat, életeket, amikből , akiktől  nagyon sokat tanultam.

És szombat reggel izgatottan keltem fel.

És a következő gondolatok jártak a fejemben:

Se szeri, se száma azoknak  a vizsgáknak, amik már mind a hátam mögött vannak.

Amikor érettségiztem, egy nagy korszak zárult le az életemben:felnőtt lettem.De igazán nem volt nagy lezárás, mert felvettek egyetemre, és egy izgalmas, új élet várt rám.De továbbra is diák maradtam.

Az egyetemen számtalan kollokvium, szigorlat tette próbára  stressztűrő határainkat.Egy professzorunk azt mondta, annyit vizsgázunk, hogy mire államvizsgázni megyünk, olyan lesz, mint bármelyik nap.

Nem lett igaza…A rémülettől reszkető kézzel nyúltam a tételek közé….Számot kellett adnom 4 év szakmai felkészüléséből.

És akkor avval a vizsgával tényleg lezárult egy nagy szakasz az életemben:ilyen igazi diák már sosem lehetek.Elveszik még a diák igazolványomat is!!!

És a hétvégi a vizsga után megint lezárult életemnek egy nagy szakasza .

Eddig én voltam a kliens, és tanultam a terapeutától.De mától helyet cserélünk:most már én is terapeuta vagyok…és most már mindenki a tanító mesterem lesz.

Igen, jól olvasod kedves olvasó.Mindenkitől tanulunk.És most már a másik oldalon ülve érzem a felelősségét annak, hogy emberek, akiknek gond, bánat, keserűség és kilátástalanság  van az életében, nekem  bizalmat szavazva, megosztják velem családjuk  történetét, őszintén feltárják gondolataikat, érzéseiket.

És én mutatni fogok nekik néhány  lehetőséget.Néhány  olyan lehetőséget, amiről  látom, hogy a lelke megenged magának.Az útról,  , amit ő fog bejárni, én csak tanácsokkal szolgálhatok, , és az ő döntése, nekivág-e , vagy sem.És hogy hol és hogyan halad?Ehhez sajnos még nem irt senki GPS-t.Pedig milyen jó lenne, ha születésünkkor ott lenne a pelenkában…

“Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni. Kezdj hozzá ott, ahol éppen most vagy, és használj bármilyen eszközt, ami csak a kezedbe kerül, hiszen a legjobb szerszámokat úgyis útközben fogod megtalálni.

/Napoleon Hill/”

Hálás vagyok tanitóimnak,, hiszen minden kitől kaptam szerszámokat.És majd ketten eldöntjük, a kliens lelke és én, hogy mikor, melyiket vegyük elő, és mikor, melyik lehet a Tied, kedves olvasó.

És hálás vagyok magamnak, mert megengedtem magamnak a változásokat.

Kívánom Neked kedves olvasó, hogy a lelked megérjen arra, hogy Te is megengedd magadnak a változásokat, a boldog életet.Mert ez mindenki megérdemli!Csak el kell hinnünk!