Az internet 1969 óta szép lassan , lépésről lépésre beszippantja az életünket.
A mindent átszövő világháló összeköt népeket, földrészeket, kultúrákat, embereket…miközben ebben a láthatatlan pókhálóban ott vannak fennakadva emberek, társtalanul, magányosan, több milliárdnyian, akik egy félhomályos szobában egyedül ülnek a villogó monitorok előtt majszolva vacsorájukat, szürcsölve teájukat, kávéjukat, nyomkodják a klaviatúrát, simogatják a tuch padet, és küldik jeleiket a galaxisba:-hahó!Itt vagyok!-
Ez nem kommunikáció…
Emlékszem, gimnazista, egyetemista éveimben ültünk a reggeli dugóban a buszon, metrón és beszélgettünk.Irtuk a házi feladatainkat:füzetbe, tollal, a saját írásunkkal, és egymás szemébe nézve meséltük el élményeinket, osztottuk meg örömeinket, bánatunkat.MEGbeszéltük a problémáinkat.
Most nézd meg a reggeli buszmegállókat:emberek állnak magányosan, kezükben a mobiltelefonjuk, fülükben a fülhallgató és nyomkodják a billentyűket, görgetik a képeket.Az utcán is úgy rohannak, hogy közben a telefonjukat nézik.Ha emiatt összeütköznek valakivel, egy pillanatra felnéznek, valamit motyognak orruk alatt(csak reméljük, hogy ez bocsánatkérést jelent), aztán robotként futnak tovább.
Miről szólnak ezek a képek, amiket a facebookra, instagramra posztolnak?Barátaink mosolyognak, lebarnultan integetnek a tengerparton, nagymama sétáltatja boldogan unokáját…Szerelmespárok szelfiket nyomnak a világ különböző tájáról összeölelkezve, csókolózva…
Miközben?
Miközben a nagymama könnye potyog, mert pl. a gyerekek csak nagyon ritkán engedik meg, hogy meglátogathassa a kisunokát…vagy a boldog családi kép csak addig boldog, amig összeállunk egy szelfi erejéig, mert nem bírják egymás társaságát elviselni…vagy apa épp hazaugrott és volt néhány perce családi életet élni…
Vagy fiatalkori képeket látunk, azokból az időkből, amikor még voltak álmaink, vágyaink…
Hány ember felteszi alkotásait:ezt varrtam, festettem, fotóztam: és tehetséges emberek millióit látod magad előtt görgetve…
Miért is tesszük fel ezeket a világhálóra?
Nekem híres költőnk szavai jutnak eszembe:”nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek!-
De mit is?
Azt miért nem látni a képeken, hogy temérdek boldogtalan ember éjjel telesírja a párnáját, mert szenved attól, hogy nem kap egy érintést, egy simogatást senkitől sem?
Hogy nem tud beszélgetni senkivel sem, mert rohannak a barátai, ismerősei, a munkahelyen meg csak a terv teljesítés a legnagyobb hatalom, aminek mindent alá kell rendelni.
Igen, este a világitó monitornak el lehet mesélni a ‘chat’ szobában, vagy skypon, messengeren, hogy mi bosszantott fel, valaki az éterből reflektál is rá…A világhálón onthatják epés megjegyzéseiket, rosszindulató pletykáikat a kielégületlen, sikertelen emberek:mindíg találnak olyat, aki szövetségesükké válik, és egymás virtuális vállán panaszkodhatnak.
Gyönyörű aforizmákat, idézeteket osztanak meg a szeretetről, érzésekről …egy villanásnyira talán meg is állnak a sorok felett, de a szivükön továbbra is lakat marad.
Egy nagy baj van:az internet nem tud szeretni.Nem téved.Nem hal meg.Nem kattan be.Az agyi működésnél is tökéletesebben működik.
Egy nagy hibája van:nem tud érezni.Érzések nélkül pedig meghalunk.Annyira megszoktuk már az életünk során, hogy nem mutatunk csalódást, fájdalmat, kétségbeesést, nehogy azt mondják ránk:nem vagyunk erősek.Elzárjuk a szívünket és csodálkozunk, hogy olyan sokan szenvednek szív és érrendszeri panaszoktól.
Az örömeinket is csak a legbensőbb barátainkkal, ismerőseinkkel osztjuk meg, mert még irigykedni fognak ránk.
Olyan, mintha az élet egy tenger lenne: csillámló, hívogató habokkal, fürdésre csábító kékséggel, langyos , simogató dédelgetéssel…és mi néha a szélére merészkedünk és beledugjuk a lábujjunkat…néha derékig belemerészkedünk, de gyorsan kifutunk, mert mi lesz, ha jön a vihar, a cápa….
Legyünk bátrak: merjünk ÉLNI! Igen, mert van ÉLET a halál előtt. Nagyon sok ember fél a haláltól:ezért nem is mer élni. Merj játszani! Sétálni egyedül! Kacagni önfeledten! És az élet is visszakacag rád:-itt vagy végre?D e jóóó! Már nagyon vártalak! HIÁNYOZTÁL! Gyere táncolj velem!-
Az élet a legjobb haverod, te meg csak nyögsz neki:-túl sok a munkám-ő azt mondja:-neked legalább VAN munkád!-
-Túl sokat vezetek!-Ő válaszol:-más meg gyalogol, buszra vár.-
-Túl rosszak a gyerekeim-ő válaszol:-neked legalább vannak gyerekeid:hányan epekedve várnak rá.-
-Kevés a pénzem!-kevés, de legalább van.Van akinek a te fizetésed egy főnyeremény lenne.-
És sorolhatnám!
Ugorj fejest! Vár a tenger! Vár az élet!
Hogy nem tudsz úszni?…Ha élni szeretnél, “úszni a boldogságban”, akkor hamarabb megtanulsz, mint gondolnád….
“Csak ” elhatározás kérdése…
