Részlet

Drága Anikám!

Kommentedre válaszul szeretnék küldeni egy részletet a regényemből:

“Szemei ismét lecsukódtak, de már nem aludt, csak bóbiskolt …Befelé figyelt. A belső képekre, amiket belül, a képzelet az elméje vetítővásznára vetített…. . Szines képek, összefüggéstelenül. Annyira szeretett volna választ kapni, mi lehet ez a mozi? De kitől kérdezze meg? Az orvosától nem merte, mert félt, hogy még tovább fog majd tartani a terápia, amit már eddig is szükségtelennek tartott.

Beszéljen a cigánylánnyal?  Mit veszíthet? Azt mondták ott a tanyán, hallotta, amikor a napszámosok egymással beszélgettek, hogy a cigányoknak rejtélyes képességeik vannak. Tudnak jósolni, látnak olyan dolgokat, jelenségeket, amiket a hétköznapi emberek nem. És képesek „varázsolni”:mágikus képességekkel bírnak…. . Vajon ez a lány is? Vagy ez csak az emberek képzeletének szüleménye?

Most eszébe jutott hirtelen, hogy amikor belépett a kórterem ajtaján, akkor Mary, alias”töpörtyű”azt vágta a fejéhez, hogy annyi humorérzéke van, mint egy csavarhúzónak. És amikor ő erre felháborodva felelte, hogy az az ő szövege, akkor a cigánylány lakónikus egyszerűséggel rávágta:-tudom!-

Tud vajon olvasni a gondolatokban is?  Izgalmas lehet…. . de egyben kiábrándító is…. . Hányszor mást mondunk a szánkkal, mint amit igazán szeretnénk?  Miért is?  Meg akarunk felelni valakinek vagy valaminek?  Vagy egyszerűen csak a társadalom elvárásainak?  Hazudunk ilyenkor saját magunknak, vagy még csak nem is sejtjük, hogy becsapjuk magunkat, annyira megszoktuk már ezt a viselkedésformát? Kitől vagy mitől leszünk ilyenné? A szüleink neveltetése, a tanáraink szabályai, a munkahelyünk elvárásai miatt? Ösztönös védekezés vagy konfliktus elhárítás? Menekülés vagy védekezés?  Mi lenne, ha mindíg azt mondanánk ki a szánkkal is, amit a szívünkben vagy az elménkben érzünk, gondolunk? Vajon felborulna a világ, vagy sokkal szebb és egyszerűbb lenne? . . . .

Lassan ismét álomba szenderült…. . Most is ugyanabban a medencében volt, de most ismét egyedül….

De az a férfi itt hagyta a nyomát valahol, valahogy…. . kereste kezeivel, kereste tekintetével……de nem lelte…Még álmában is azt gondolta, ez nem normális, ez mindössze a képzelet szüleménye lehet csak…. de fürdött az érzésben…. amikor nem gondolkozunk, amikor megszűnik a múlt, a jövő még nem jött el és csak a jelen pillanatát élvezzük. Nincsenek elvárások, nincsenek érzések, csak maga a végtelen és maga a teljesség……….”