Amikor fáj a lelkünk, amikor úgy érezzük, kilátástalan az életünk és a teher úgy nyomja a hátunkat, mint egy hatalmas batyu, kezeinket imára kulcsoljuk és segítséget kérünk.
De olyan nehéz megfogalmazni, hogy mit is szeretnénk.
Én találtam ma egy csodálatos verset, egy imát Antoine de S. Exupéry tollából:
” Uram!
Nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz!
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában időben rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban.
Ajándékozz biztos értéket a dolgok fontossági sorrendjének, elsőrangú vagy csupán másodrangú fontossága megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és a mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életemen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat!
Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben minden simán kell, hogy menjen!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!
Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a barátságra. Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!
Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen szavakkal vagy szavak nélkül egy kis jóságot közvetíthessek!
Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Uram! Taníts meg a kis lépések művészetére!”
ÁMEN