Helyem a családban

 Szerző: Sue Patrik katerória: Uncategorized 3 hozzászólás

Az első családállításról szóló blogomban említettem, hogy az első és legfontosabb téma:helyem a családban.

Azt gondoljuk, hogy ha egy családban sok a szeretet és megfelelően szeretünk valakit, az már elegendő ahhoz, hogy a családi konfliktusok, problémák megoldódjanak.A tapasztalat azt mutatja, hogy legjobb szándékunk ellenére ez bizony nem így van.A szeretet mellett szükség van még másra is, azért, hogy a szeretet sikeres legyen.

A szeretet rendje az, aminek megértése és követése nélkülözhetetlen.

Sokféle rend van és a lélek bugyraiban elbújva  nehezen ismerhető fel.Ráadásul a régi rossz tapasztalatok, csalódások, aggodalmak és vágyak el is takarják ezeket.Komoly és kitartó munkával azonban sorra tárulnak fel a szeretet rendek.

Az első és legfontosabb szeretet az,ami a szülők és gyerei(k) között van.

A gyerek a szüleitől kapja az életetHa sikeres akar lenni az életében, akkor  a szülőket el kell elfogadnia olyannak, amilyenek.Egy gyermek maga a szülei.Szüleink elismerése mély és alapvető mozzanat, ami magába foglalja az elkötelezettséget az élet  és a sors iránt.

Energiával tölteni csak a saját szüleink tudnak.

Hányszor hallunk olyan mondatokat:bárcsak más lenne az apám vagy az anyám…miért ilyen okoskodó, tudálékos, szigorú, nem törődöm, alkoholista…és még sorolhatnánk a jelzőket.

Azok, akik így gondolkoznak, vagy beszélnek, azok elfordulnak az élettől, sikertelenek, depressziósak, támasz nélküliek lesznek, nem találnak lelki békét.

Amikor világra jövünk, mindkét szüleink tulajdonságait hordozzuk.Igen , a jó és rossz tulajdonságokat egyaránt.

Olyan nincs, hogy csak a jót fogadom el tőlük, a rossz tulajdonságaikat nem akarom látni sem, átvenni meg pláne.

Nem is kell átvenni, csak el kell fogadni:ők ilyenek.Ők is a szüleiktől hoztak dolgokat, ők pedig az ő szüleiktől.

Ha elfogadjuk a szüleinket olyannak, amilyenek, akkor az élet teljességét fogadjuk el.

Igen, egy aranyos , kedves anyukát és apukát elfogadni nagyon könnyű, de mi van azokkal, akik ütik-verik, kínozzák, éheztetik gyermekeiket?Akik pokollá teszik gyermekkorunkat?

Ha egy terápia során feltárul a szülők traumája, megértjük a háború okozta borzalmakat, a hányatott és számkivetett sorsokat, megláthatjuk, hogy szüleink miért viselkednek úgy, ahogy.

És akkor már könnyebb elfogadni, hogy nem tudtak többet adni nekünk.Ők sem kaptak többet a szüleiktől…

De nekünk számtalan lehetőségünk van a fejlődésre, lelki munkára, hogy a mi gyerekeinknek

már sokkal többet tudjunk adni… shoes-505471_1920

 

Sue PatrikHelyem a családban

3 hozzászólás

  1. Vera
    Válasz

    Nehéz az elfogadás,ha nem akarod-nem tudod a másik felé megnyitni a lelkedet,hogy a magad gondolatai-érzései és az ő gondolatai-érzései találkozhassanak és kölcsönösen segítsék a megértést.Amíg nem jutunk el erre a szintre,addig a másik hiába próbálkozik ,nem tud megérteni,csak találgat-és ez nem mindig sikerül,hiszen a maga gondolkodásával próbál egy másik ember gondolataiba látni.Ezért a szeretet csak ott szunnyad a mélyben és vár,hogy megtalálják.Jó lenne eljutni egy ilyen segítőhöz,aki mintegy kapocsként összerakná ezt,dehát ez megint csak vágyálom,míg csak az egyik fél nyitott rá.

  2. Sue Patrik
    Válasz

    Az a legfontosabb, hogy ahhoz , hogy a másik fél megváltozzon, először nekünk kell változnunk.Mi csak a saját gondolatainkért, a saját életünkért vagyunk felelősek, a másik gondolataiba nem láthatunk bele, azt nem váltotathatjuk meg.Nekünk kell dolgoznunk magunkon és a külvilágunk szép lassan változik.Elvonulnak a felhők és kisüt a Nap.Hogy a másik fél velünk tart, vagy sem, az is az ő döntése.

  3. Vera
    Válasz

    Valahogy nem akar összejönni ez a csak a sajátért vagyok felelős,mindíg visszacsúszok oda,hogy együtt,és ő,és mi .Próbálok haladni az úton,de buckákon újra és újra megbotlok,elesek.

Hozzászólás a(z) Vera bejegyzéshez Kilépés a válaszból