Beszélgess velem!

 Szerző: Sue Patrik katerória: Uncategorized 1 hozzászólás

Beszélgess velem!

 

„Kétféle beszélgetés van. Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok – színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő. Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá. Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk, s amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barát­ra, testvérre, feleségre. Csak közönség kell neki.

A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez igen ritka.

Müller Péter:Szeretetkönyv”

beszelgetes1

Mikor beszélgettél úgy, hogy valakinek őszintén megmutattad a lelked, az igaz valódat? Amikor kendőzetlenül elmondtad a gondolataidat, az ŐSZINTE véleményedet?

Milyen érdekes, hogy nagyon sokszor vadidegen emberekkel , egy utazás során, amikor össze vagyunk hosszú időre zárva egy szűk helyen, pl.vonaton, vagy repülőn, pillanatokon belül megnyílunk és úgy beszélgetünk egymással, ahogy még soha, senkivel sem.

Talán, mert tudjuk, hogy soha többet nem fogunk találkozni egymással?  Hogy az élet csak az utazás idejére terelt minket össze, de ez a beszélgetés egy új életszemléletet ad nekünk , egy más látásmódot…?

Ilyenkor elmerengünk: talán Isten  vagy az égiek küldték  nekünk  ezt az embert, hogy megerősítsen elképzeléseinkben, vagy éppen a saját története révén mutasson egy képet: nem jó úton járok…?

Tapasztaltad már azt, hogy egy meleg nyári késő délután leülsz beszélgetni egy kedves ismerősöddel, csacsogtok felszínes dolgokról, majd ahogy az est leszáll, és ti nem gyújtotok lámpát, csak érzitek egymás jelenlétét, a beszélgetés egyre mélyebb lesz, a lelketek megnyílik és egyre közelebb kerül egymáshoz?

Olyan témákat érintetek, amikről még magatoknak sem mertek beszélni, vagy nem mertek bevallani…

És abban a pillanatban, ahogy fény gyúl, elillan az őszinteség, a meghittség és újra bezárkózunk a saját magunk alkotta lelki erődítmény mögé…

A fényben látom a szemeidet:látom magamat visszatükröződni a tekintetedben…És a másik szemében látom az ő lelkét.A szem tényleg a lélek tükre!

Látjuk egymás lelkét: olyan, mintha meztelenek lennénk…De a meztelenség a sötétben nem zavar…

Sue PatrikBeszélgess velem!

1 hozzászólás

  1. Eszti
    Válasz

    Igen,beszélgetni jó.Kibeszélni magunkból örömöt,bánatot,vagy csak úgy,az íze végett.Egyre kevesebb az időnk erre,mindenki rohan,egyik munkából a másikba,kergetjük a pénzt,hogy megéljünk.Eközben az a kis idő,amit a társas kapcsolatokra/pl beszélgetésre fordítanánk,azt látom,bármerre megyek,hogy fiatal,vagy idősebb,mindenki a telefonját nyomkodja buzgón.Többnyire a fészbukon lógnak,és itt “ápolják”kapcsolataikat.Sajnos kevesen találják meg azt az egészséges középutat a való élet,és a fészbuk között,olyannyira függővé válnak/váltak.Valahol azt olvastam,hogy a fészbuk a XXI.század depresszívuma.Ez szerintem is így van.

Hozzászólás a(z) Eszti bejegyzéshez Kilépés a válaszból