Sue Patrik

Író, gyógyító

Ha kell, gyógyszert adok, ha kell, energiát. Van úgy, hogy előző életekből hozott traumát kell torkon ragadni, van úgy, hogy szüleink-nagyszüleink életének titkai bolygatják életünket. Pusztán a megérzéseimre hagyatkozom és a tapasztalataimra. És mindig kapok segítséget a munkáimhoz.

“Az életem a tanításom”

Mahatma Gandhi

LEGÚJABB KÖNYVEM

 

Könyvemben a képzelet keveredik a megtörtént valósággal, és hogy valóban úgy történt-e meg minden, erre nem tudok válaszolni, mert elmém és tudatalattim na meg a fantáziáim már kész mozifilmet alkottak „odabenn”….

    tibet     


Miről szól a könyv?

 

A könyv nehéz és komoly témákat feszeget. Nem az volt vele a célom, hogy vájkáljak múltakban és feltépjek sebeket, hanem, hogy néhány villanás erejéig megmutassam az olvasóknak, igen, ez is az élethez tartozik, sajnos. És igen, lehet, hogy a szomszédból hallunk sikolyokat, hallunk veszekedést, kiabálást…ilyenkor csak néhány pillanatra gondoljunk bele, milyen indulatok, fájdalmak dúlhatnak a szomszédban…és nem véletlenül kell ezeket meghallanod kedves olvasó. Valamit jelez a te családodban, a te közvetlen környezetedben is. Eszedbe jut egy gyermekkori elfeledett este, amikor a szüleid visszafojtott suttogással, majd egyre emelkedett hangon már kiabáltak egymással.

Másnapra már mindenki mosolygott, de benned megmaradt egy kérdés? Miért bántották egymást? Talán titkolnak valamit?

Sok tabu témáról szeretném lerántani a leplet, és elmondani, hogy aki lát és érez „dolgokat” a „másik világból”, az még nem hibbant, vagy elmebeteg. Valamiért a sors ad neki képességeket. Kinek ilyet, kinek olyat, és ad lehetőségeket, hogy ezt használja.

Mindenkinek saját döntése, hogy hogyan akar saját élete útvesztőiben eligazodni. Én csak azokat az utakat tudom megmutatni, amelyeket magam is megtapasztaltam és megjártam.

 

Megrendelem 

TESTI ÉS LELKI GYÓGYULÁS

Amikkel foglalkozom


AKIKNEK MÁR SEGÍTETTEM

Rólam mondták


KRISZTI


“Ritkán van alkalmam Zsuval találkozni. De még az e-mailben küldött válaszai is megnyugtatnak, feltöltenek energiával és optimizmussal.”

CSÖPI

“Nagyon sok könyvet olvasok, de ritkán találkozom olyan alkotással, amit nem tudok letenni. Olvasás közben néhol fogtam a hasam a nevetéstől, volt, hogy borzongtam, rázott a hideg.
Sok mindent másképp gondolok a regény olvasása óta.”

DANI

“Zsu egy karizmatikus személyiség. Olyan, mint egy árbóc a vitorlás hajón.
Érzi, mikor kell nekifeszülni a viharoknak, és a vitorlákat kibontani, érzi a szelek irányát és rugalmasan alkalmazkodik hozzájuk. Őszinte és nyitott a világra.”

ANDI

“Már hiányzik, ha nem jöhetek hozzá kezelésre. Ilyenkor egy más, egy nyugodt világba csöppenek, és szinte ringatózom a kezei alatt”

CIKKEK


Mi gyógyít? Az igazság!

 Szerző:

Életünk során nagyon sok konflikust élünk meg.

Látjuk-halljuk szüleink vitáit, veszekedéseit, nem egyszer társaságban, utcán szem és fültanúi vagyunk családi , társasági perpatvaroknak. Filmek, színdarabok dúlják fel szürke hétköznapjainkat gyilkosságig, erőszakosságig fajuló drámák ábrázolásával.

Miért veszekednek az emberek? Miért kiabálnak egymással?Honnan ered a dühük? Honnan veszik a bátorságot, hogy vadidgen emberekbe belekössenek és porig alázzák őket?

Bővebben

…És te hogy éled meg a fájdalmadat?

 Szerző:

A park fürdött a nyárvégi napsütésben. A fák leveleit már megperzselte és kiszárította a néhány hete még fojtogatóan fülledt meleg, a pázsit zöldje is porosan lábadozott a gyenge szellő alatt, ami időnként huncutul beletúrt a virágágyásokba, majd mintha bukfencezne, felugrott a kerítések tetejére, hogy onnan elvágtatva eltűnjön a házak falai között.

Egy idős asszony üldögélt az öreg hársfa alatti padon. Merev tartásán látszott, hogy komoly fájdalmai lehetnek, de szüksége volt a Nap melegére, és a szellő simogatására.

Haja ezüstszürkén csillogott és látszott, hogy minden hajtincs akkurátus gonddal lett a helyére fésülve.

Ruhája tiszta és illatos, és a színek harmóniája visszatükröződött a ráncok mögött megbújó szemekben.

Diszkrét fülbevaló kövei csillantak meg füleiben, ahogy a hang irányába fordította a fejét.

-Csókolom!- Egy 3-4 év körüli fiúcska állt előtte, aki őt nézte.

-Hát te hogy kerülsz ide?- kérdezte az idős hölgy a kis emberkét.

-Itt játszottam a parkban és ahogy a labdám után futottam, megláttalak-válaszolta az illemtudóan.

Az öreg hölgy zavarban volt, és azt a kisfiú észre is vette:

-Nem szoktál gyerekekkel beszélgetni?-folytatta a fiúcska és közben szőke fürtös kis fejét oldalra is billentette.

-Nagyon keveset  beszélgetek, mióta….-és itt elharapta a kigurulni akaró szavakat és tekintete fátyolos lett és a távolba meredt.

-Nekem elmondhatod, hogy miért vagy szomorú!-mondta vigasztalóan a  kertésznadrágja zsebébe dugott kézzel álló emberke.

-Nem akarom elrontani a kedvedet. Ez szomorú történet-nézett rá mosolyogva a nénike.

-Én ráérek-válaszolta a gyermek . Felmászott a padra, és leült a hölgy mellé. Aprócska kezét az öreg, remegő, boton nyugvó kézfejre helyezte és tekintetét kíváncsian fúrta a mellette ülő szemeibe.

-Mondd, téged nem keresnek a szüleid? Aggódni fognak, hogy eltűntél!- nézett rá vissza az öreg hölgy.

-Nem akarsz beszélni a fájdalmadról, igaz?- kérdezett vissza bölcsen a gyermek.

A néni csak nézett. Apró-kicsi emberke és olyan bölcs gondolatai vannak, amit sok felnőtt megirigyelhetne.

-Beszéljünk inkább rólad!- védekezett a fájdalom kimondása elől a néni.- Mesélj a szüleidről! Egy ilyen illemtudó és kedves kisfiúnak biztos nagyon kedves szülei lehetnek!- mosolygott a gyermekre.

– Anyukám a múlt héten orvoshoz vitte az apukáját meg az anyukáját és útközben  karambolóztak- mondta ezt úgy, mintha egy érdekes történetet kezdene mesélni.

A hölgy megdermedt és félt megkérdezni, hogy most hogy vannak azok, akik a kocsiban ültek.

-Nem kérdezed meg, hogy hogy vannak?- kérdezte kíváncsian a gyermek.

A hölgy még jobban zavarba jött.

-Hogy vannak a nagyszüleid és az édesanyád?- kérdezte meg végül, mert modortalannak kezdte magát érezni.

-A papám azt mondta, hogy azonnal meghaltak…-és a kisfiú lóbálta közben a lábait, kis kezével pedig ő simogatta az öreg hölgy kezét.

A hölgy szemeiből lassan peregtek a könnyek.

-Én már meséltem neked, de te nem mondtad el, hogy miért vagy szomorú!- berzenkedett a gyermek.

Az öreg hölgy szabad kezével zsebkendő után kutatott ruhája zsebében, mire a kisfiú az ölébe dobta a saját kis szutykos zsebkendőjét.

-Az én fájdalmam eltörpül a tied mellett-törölgette szemeit a néni.

-Az én apukám azt mondta, hogy olyan nincs, hogy nagy fájdalom meg kis fájdalom. Csak olyan van, hogy megélem a veszteségemet, átérzem a kínját, dühös vagyok a világra és aztán elfogadom. Nem szabad elfojtani.Beszélni kell róla és akkor könnyebb.Én minden nap megbeszélem apukámmal. Sírunk egy kicsit, aztán játszunk és utána vacsorázunk és alszunk. Apukám azt mondta, hogy az élet ilyen: jönnek,mennek emberek az életünkben. Van aki hamarabb elmegy, van, aki hosszabb ideig marad…és ezt el kell fogadnunk.És ha tudunk gyászolni, ha nem fojtjuk a bánatunkat mindenféle marhaságba, ha ki tudjuk sírni a könnyeinket, akkor könnyebben tudjuk tovább folytatni az életünket.-

Az öreg hölgy megrökönyödve ült.

-Elmondod már végre, hogy miért vagy szomorú?- türelmetlenkedett az apró emberke.

-Meghalt a kiskutyám…nagyon öreg volt már, nem hallott, egyik szemére megvakult és egy daganat nőtt napról-napra nagyobbra és nagyobbra a hasában…-most már megeredt a néni szomorúsága is.

-Jajj, szegény kutyus! Az biztosan nagyon fájt neki!- kiálltott fel a fiúcska és egy hirtelen mozdulattal leugrott a padról és se szó, se beszéd, elfutott.

Az öreg hölgy nem is értette, ez vele történt? Tényleg volt itt egy kisfiú és beszélt vele, vagy a demecia űz csúfot vele? A magány megtépázza az idegrendszerét, az emlékezőképességét meghamisítja?

A kezében levő zsebkendőre tévedt a tekintete. De hát igaz volt, itt volt tényleg a kisfiú, hiszen ez nem az ő zsebkendője.

Tépelődéséből egy virágcsokor billentette ki.

Ugyanaz a szőke, fürtös fejecske, ugyanabban a kertésznadrágban, kis kezében egy csokor mezei virággal.

-Ezt neked szedtem, hogy megvigasztaljak- nyújtotta felé kis kezeivel.

-Hogy köszönhetném meg a kedvességedet? Még te vigasztalsz másokat a gyászod kellős közepén!-szégyellte el magát az idős hölgy.

-Öleljük meg egymást és akkor sokkal könnyebb lesz!-és kitárta a gyermek kis kezeit, ráborult az öreg hölgyre és kis fejét a mellkasára hajtotta. Forróság járta át mindkettőjüket. Megnyugvás és béke.

-Én minden nap jövök ide apával. Ha itt ülsz, én minden nap meg foglak ölelni!-bújt ki a kisfiú az ölelésből.

Mert mi most már örökre barátok lettünk,ugye tudod?-és olyan nagyfiúsan próbált kacsintani.

Majd hirtelen megfordult és egy távolban sétáló férfi felé futott apró lábaival.

Az öreg hölgy hosszan nézett utána, kezében a hervadozó csokorral…

Ma délután elhatározta, amikor leült arra a padra, hogy többet nem jön le a parkba. Nagyon nehezen mozgott, napról napra gyengébbnek érezte magát…

Nem, ezt elhalasztom későbbre. Nem is tudtam, hogy napi egy öleléstől  erő lesz a testemben . Lesz életkedvem és lesz végre miért élnem!…

 

 

Bővebben

Ne ítélj elsőre!

 Szerző:

Hányszor hallottuk, olvastuk már ezeket a sorokat…

Agyból tudjuk is, hogy tényleg a dolgok, személyek mögé kell nézni, és akkor meglátjuk és megértjük, hogy ki miért és hogyan viselkedik, reagál le eseményeket, szituációkat.

De emberek vagyunk. A lelkünk sok traumát, negatív élményt hordoz, és nincs mese, a régen elfeledett dolgokat bizony egy-egy ember felbukkanása vagy egy felkavaró esemény  felszinre dobja és mi a régi minták, emlékek alapján már kategórikus kijelentéseket teszünk.

Idén januárban a világ végén, a dzsungel szélén, egy  eldugott kis panzióban próbáltunk kedvesemmel elbújni a világ zaja elől, és feltölteni lemerülőben lévő érzelmi és fizikai raktárainkat.

A panzióban 3-4 naponta váltották egymást a vendégek, akik a világ legkülönbözőbb tájairól érkeztek.

A közös reggeliknél hihetetlenebbnél hihetetlenebb élettörténetek elevenedtek meg, és az étkezésnél feltálalt különleges trópusi ételek ízét most is a számban érzem, ahogy eszembe jut egy-egy vendég storyja, amit  ekkor mesélt el.

Egyik délután egy érdekes pár érkezett.

A férfi magas, vékony, a harmincas évei elején járhatott, a nő közel hasonló korú, és egy kicsit, mintha lassú vagy inkább furcsa mozgású lett volna.

Mindketten tokától-bokáig tetoválva voltak, fülükből, ajkukból piercingek kandikáltak ki…

Tegye szívére a kezét az, aki nem rémül meg egy kicsit attól, hogy vajon milyen emberek kerültek a paradicsom eme rejtett szegletébe?

A pár nem volt bőbeszédű, megérkezésük után azonnal nyugovóra tértek.

Az első közös reggelinél, amikor megkérdeztük őket, hogy mivel foglalkoznak, a fiú büszkén mesélt arról, hogy ő hivatalos és engedélyekkel rendelkező marihuana termesztő….

Ez dermesztő….többen le is fagytak az asztalnál, volt aki szó nélkül fel is állt és távozott…

Mi kíváncsiak voltunk. És hallgattuk a fiút. Az én angol tudásom még kissé foghíjas, de az olyan tisztán átjött, hogy ez a fiú rajong a növényekért. Teljesen átszellemülve, nagy gesztikulálások közepette tanított minket arra, hogy hogy tudjuk megismerni a növények lelkét. Igen, ő azt mondja, a marihuana él és annál jobb minőségű, minél több szeretetet és törődést kap fejlődése során. Ez a fiú éjszakánként beszélgetett a növényekkel. És a növények megsúgták neki, hogy mire van szükségük( jó az anyag, igaz?…)

És azt is elmesélte, hogy pár éve ismerkedett meg a barátnőjével, miután eladta a tetováló szalonját. Eladta, mert becsapták az alkalmazottai és ez neki nagyon fájt. A barátnője egy gyógyíthatatlan immunbetegségben szenved és ő minden pénzét és energiáját abba fekteti, hogy a szerelmét meggyógyíthassa.

És gondoskodik a közel 90 éves nagymamájáról is…

Orvosi marihuanát termeszt. Képes elutazni a világ legtávolabbi pontjára, hogy tudását fejleszthesse, hogy tanulhasson a termesztés tökéletesítéséről. Szájtátva hallgattuk, hogy a marihuana milyen vitaminokat és nyomelemeket szeret, hogy milyen földbe és mikor kell elültetni.És aratása után pihentetni kell, hogy a sokkot, amit az aratás okozott, ki tudja pihenni…

David Attenborough is megirigyelhetné ezt a fiút. Előadása lehengerlő volt.

Csillogó szemmel ,szenvedéllyel végzi  a munkáját és a pénzt, amit megkeres, a szerettei támogatására költi. Eszébe sem jut, hogy magára költse, hogy tartalékoljon….Mennyi önzetlen, tiszta szeretet volt/van ebben az elsőre risztó kinézetű férfiben!

És megkérdezte tőlünk, hogy ugye nem telik el nap az életünkben, hogy ne ölelnénk meg egymást? Ugye minden nap elmondjuk, hogy a legnagyobb ajándék az életünkben az, hogy szerethetjük egymás? Feltétel nélkül. Elvárások nélkül. És ugye élünk?

Itt elszégyelltem magamat…

Nem, én még nem merek úgy élni, ahogy szeretnék. Nem, én még nem merem megengedni magamnak, hogy élvezzem az élet minden pillanatát.

– Miért nem?-kérdezte a fiú tekintetét belefúrva az enyémbe. Zavartan piszkáltam egy kavicsot a lábammal, de a fiú nem hagyott.

-Kinek az életét éled?-

Láttam magam előtt a gyerekeimet, a kollegáimat, a betegeimet, a kedvesemet, barátokat, ismerősöket…

-Ki kért meg téged arra, hogy az ő életüket éld! Az élet rövid, észre sem veszed és elszállt….Honnan tudod, hogy holnap reggel felébredsz-e még? Semmi más nem számít, csak hogy szeress! Szeresd magadat, és szeresd a világot! Mert minden napnak megvan a maga csodája!Ne burkolózz bele a problémáidba, az van mindenkinek. Nézz fel az égre és örülj a napsütésnek! Hajtod a munkát, a pénzt? Miért is? Az élet legcsodálatosabb dolgai ingyen vannak: a szeretet, az ölelés, a mosoly, a napfény!-

Hogy elfelejtjük ezeket a mókuskerekek hajtása közben!

De mindíg jön valaki, aki figyelmeztet: állj meg! És gondolkodj el: szerettél ma már?

 

 

 

 

 

Bővebben

KAPCSOLAT


Sue PatrikFőoldal